Nagy-Bihar túra
2021.09.04.
Szeptember eleji túránkon visszatértünk a Bihar-hegységbe, annak is a legmagasabb pontját, a Nagy-Bihart céloztuk meg, de ezúttal nem a szokásos útvonalon. Olyan utat választottunk, melyen igen ritkán jár túrázó (ismerős túratársak közül senki sem).
Békéscsaba – Nagyszalonta – Belényes – Alsóbiharkristyor útvonalon jutottunk el túránk kiinduló pontjáig a Kristyor patak (Paraul Criştioru) völgyébe.
A Runc hegy gerincén (Dealul Runcului) indultunk útnak egy kanyargós erdészeti úton, majd hamarosan egy ötös kereszteződésben beérkezett a Felsőbiharkristyor (Criştioru de Sus) felöl érkező kék sáv jelzésű ösvény. Ezen folytattuk utunkat a Lucfenyőkkel elegyes bükkösben.
Hamarosan felértünk az 1098 m magas, számozott sziklatömbbel jelzett Runc tetőre (Vf. Dealul Rucului).
Innen tovább gyalogolva többször kereszteztük a traktor utat, majd harsány napsütésben kiértünk a fekete- és vörös áfonya bokrokkal és hanga (erika) cserjékkel borított Runc rétre (Poiana Runcului). Itt bukkant fel először szemünk előtt a nap fő célpontja, a Nagy-Bihar (Cucurbăte Mare).
De az is látszott, hogy még jó néhány akadály és km áll előttünk, mire felérhetünk a tetejére. Mindezt feledtette az a kánaán, melyet az érett áfonya gyümölcsök jelentettek számunkra. Közel fél órás pihenőt eredményezett az ízletes bogyók gyönyörre váltott szemezgetése.
Kevesen tudják, hogy a Fekete áfonya (Vaccinium myrtillus) és a Vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea) nem csak egymással állnak közeli rokonságban, hanem a tőlük eltérő megjelenésű, de velük egy termőhelyet kedvelő Csarabbal, azaz Alpesi hangával is (Erica carnea), ugyanis mindannyian a Hangafélék (Ericaceae) családjába tartozó hegyvidéki növények.
Végül összeszedtük akaraterőnket és véget vetve a nyelvfestő dőzsölésnek, folytattuk az utat a nyílt gerincen.
Egy ponton a sűrű áfonyacserjék átváltottak a Közönséges boróka (Juniperus communis) „cserjeerdejére”, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat. Az ösvény nyomvonala és a túrajelzés ugyan jól látható volt, de a boróka cserjék, vállmagasságban benőve az ösvényt is, teljesen lefedték a területet. Mint ha egy felsőbb erő nem akarná, hogy ezen az úton haladjunk.
De mi soha nem adjuk fel ilyen könnyen.
Több mint fél órán át tartó küzdelemmel verekedtük át magunkat az alig több mint 500 m hosszan húzódó sűrű bozótoson, miután felértünk a Vf. Tăul Mare1543 m magas csúcsára. Innen még egy rövid szakaszon a borókás volt az úr és egy közel 60 m-es szinteséssel elértünk a Tăul Mare rét aljába, ahol végre véget ért az alig több mint 800 m-en át tartó, egy órás borókázós kálváriánk. Egy rövid pihenővel ünnepeltük meg szabadulásunkat.
Ezután már kényelmes szekérút vezetett fel a Tăul Mare tó mellett a Dealul Bisericuța nyergén át a Nagy-Bihar lábához, ahol egy újabb kihívás várt ránk. A nap legmeredekebb szakasza következett, mely nehezítésképpen öklömnyi és annál is nagyobb kövekkel volt beterítve.
Távolról is ijesztő látványt nyújtott a borókásban leharcolt csapatnak. Semmi szerpentinezés, egyenesen fel a csúcsra, úgy magyarosan „toronyiránt”. A funkciójukat vesztett, régi áramellátó betonoszlopok kábeleiktől megfosztva óriásokként álltak őrt az út mentén szabályos közökkel, melyek segítségével ösztönösen visszaszámol az ember, hogy mennyi is van még hátra.
Na, ez sem segít ilyenkor, csak a magunkba fordulás, az akaraterő és az elszántság.
Így meneteltünk csendben, monoton, kimért léptekkel felfelé. Persze mások a könnyebb megoldást választják. Quad, terepjáró, terepmotor. Itt is sikerült találkoznunk eme túra- és tájidegen járművekkel.
Mi azonban így, minden méterért megküzdve saját erőből jutottunk fel végül a relé állomással „díszített” Nagy-Bihar (Cucurbăte Mare) 1849 m magas csúcsára.
Tiszta idő fogadott bennünket a csúcson. Jól láttuk a szomszédos magaslatokat, délre a Gaina tető (Vf Găina) 1486 m magas csúcsától az Arad sziklája (Piatra Aradului) 1429 m magas kopár magaslatán át az erdővel borított Kis-havasig (Vf. Muncelu 1500 m). Keletre a szomszédos Kis-Bihar (Cucurbăte Mică 1769 m) a rájuk épített szélkerekekkel, észak-nyugat felé pedig a Biharia (1597 m) – Zengő kő vagy Visszhangos Kő (Piatra Grăitoare 1658 m) gerinc ölelte körül a Nagy-Bihart. Távoli pontokat is jól lehetett látni. Nyugatra a Béli-hegység, északra a Fekete-kövek (Pietrele Negre) sziklaszirtje, a Tatár-hegy (Vf, Tătăroaia 1291 m) és legtávolabb a Nagy Havas gerince a Horgas-havassal (Vf. Cărligațele 1694 m) is látható volt, de azon túl a Vigyázó csúcs (Vf. Vlădeasa 1836 m) is felsejlett.
A csúcson egy óriási szikla biztosította szélárnyékban ütemeztük be az elkésett ebédidőt, majd ahogy a nap újra kisütött a kötelező csúcsfotónak is eljött az ideje. A fotózás után elindultunk lefelé, de ezúttal kikerülendő a borókásokat a Dealul Bisericuța gerincén indultunk dél felé, melyről tudtuk, hogy egy éles kanyarnál az a traktor út is leágazik, amelyen reggel elindultunk felfelé.
Kicsit ugyan hosszabbnak ígérkezett az út, de legalább a sűrű boróka mező nem lassított bennünket. Végül egy 8 órás körtúra végén értünk vissza a kisbuszunkhoz.
Napi táv: 18,1km; szint: +1110 m -1080 m
Kocziha Attila