2021. 01. 09.
Az év első túrájaként a népszerűvé vált INVERZ TÚRA sorozatunk folytatását határoztuk el. Ezúttal egy igazán kalandosnak ígérkező útvonalat jelöltünk ki a Gyulavári határában található Paradicsom-majortól indulva.
Reggeli ködben, 06:00-kor Békéscsabán, a Lidl parkolóban gyülekeztünk, ahonnan a 21 fős csapatunk kisbusszal még a hajnal első fényfoszlányait megelőzve jutott el Gyulavári mellé, gyalogtúránk kezdő pontjához. A Paradicsom-major bekötő útjától indultunk vándorutunkra abban a reményben, hogy a reggeli ködöt majd hamarosan felváltja az előrejelzések ígérte napsütés.
A major egykor a környék virágzó gazdasági központja volt. Almásy Kálmán gróf hajdani birtokán gőzmalom és téglagyár is üzemelt. Kevesen tudják, hogy itt volt egy megállója a 42 km hosszú, Gyulát és Simonyifalvát 1906 és 1919 között összekötő 486-os számú, Gyulavidéki HÉV, vagy más néven Gyulai Gazdasági Vasút keskeny nyomközű vonalának. Ma már mindebből semmit sem láthattunk. De nem a köd miatt.
A Paradicsomi Horgász Egyesület tava mellett elhaladva Hegyeshalomra értünk, ahol a régi Erdődy tanyánál jobbra fordult a dűlőnk, hogy majd pusztai legelőkön át elérjük a régi Péli utat. Egy elágazás után váratlanul egy töltéshez értünk, mely valójában a jelenlegi magyar-román határvonal mentén húzódik.
- „Nem itt kellene lennünk!” - tört ránk a felismerés.
Így visszafordulva néhány száz felesleges méter után ismét az ominózus elágazáshoz érve rögtön a ködlepelbe burkolódzó pusztai legelőkön találtuk magunkat, melyen hamar elértük a Péli utat. A földúton átkelve Kispél-puszta (Kis Püly) vizenyős rétjén folytattuk a pusztai vándorlást a Gyula-Kispél-Eleki csatornáig.
A sűrű bozóttal szegélyezett csatorna szélessége, vízmélysége leküzdhetetlen akadálynak mutatkozott, nem találtunk átjárót rajta. Új tervre volt szükség. Északi irányba fordultunk vissza, amely ugyan egy kis kerülővel de biztos átkelési ponthoz vezetett bennünket. Pusztai vizenyők és szépen művelt, de felázott szántások váltogatták egymást.
A szántásról szabadulva egy újabb csatorna mentén haladtunk a terv szerinti nyomvonal felé, melyet éppen azon a helyen értük el, ahol a Szlányi szennyvíztisztító telepnek az ülepítő erdejéhez érünk. Az átkelés egy nem túl mély, de száraz mederben könnyedén teljesíthető volt. A túlsó part magasabb oldalára egy magaslest építettek, melyről a vadászok az erdőn átvezető nyiladékot tarthatták szemmel. Ezt a nyiladékot választottuk utunk folytatásaként mi is.
Az erdőből kiérve a Juhász-tanya buszmegállónál, a Gyula-Elek műúton találtuk magunkat. Átkelve az úton a dűlő a Szlányi-rétre vezetett bennünket. A réten nem volt oly egyszerű az átvágás, mint ahogy azt gondoltuk. Egy újabb csatornaátkelés, egy kis mélyszántásos terepgyakorlat és egy újabb vizesárok leküzdése után sikeresen megoldottuk a feladatot és máris egy bányatóhoz értünk, mely a még mindig ködös, zúzmarás tájban sejtelmesen tárult fel előttünk.
Kocziha Attila