Ugrás a tartalomra

Mit (NE) tegyünk ha újszülött őzikét találunk?

Újszülött őzgida

Ezekben a hetekben (május, június) jönnek világra az Alföld egyik nagyvadja, az Európai őz (Capreolus capreolus) pettyes kis utódai. Természetjárás közben megeshet, hogy elárvultnak tűnő kis gidára bukkanunk.

De mi a teendő ilyenkor?

SEMMIKÉPPEN NE ÉRINSÜK MEG!!! Bármilyen árvának, éhesnek, elesettnek tűnnek, az valójában nem így van.

A gidát az anyja, az őzsuta, ellés után egy általa védettnek ítélt helyen egyedül hagyja, ahol napközben pihenget nyugodt körülmények között fejlődhet, erősödhet. Az anya a megnövekedett tápanyag igényének pótlására nagy területeket jár be, ahová a kis gida nem tudná követni, vagy veszélynek lenne kitéve menekülés esetén. De végig figyel rá és hívó jelre, vagy a napi 4-5 szoptatás alkalmával rendszeresen visszatér hozzá. A gida úgy van genetikailag kódolva, hogy rejtő színének védelmével meglapulva egy helyben várja meg, amíg anyja visszatér. Így nem veszítik el egymást. Ezért nem szalad el amikor rátalálunk. Két-három hét múlva, amikor testsúlyát is megduplázza, fogja követni anyját és ezután már csak ritkábban marad magára.

DE EKKOR SEM ÁRVA!!

Az őzsuta a közelből figyelve addig nem megy vissza a gidához amíg a környékén idegen állat, vagy ember tartózkodik, nehogy felhívja a figyelmet a védtelen utódára. Ha az anya kicsinyéhez visszatérve idegen szagúnak érzi, akkor könnyen magára hagyhatja. Éppen ezért ha egy őzgidával hoz össze bennünket a sors túráink, kirándulásaink közben, akkor tartsuk be az alábbi szabályokat:

1; Soha ne simogassuk meg őket, ne vegyük fel még fotózás kedvéért sem, bármilyen cukiságnak is számít a közösségi oldalakon egy ilyen fotó!! Ezzel halára ítélhetjük a kis állatot. Fotózhatjuk, de csak kellő távolságból vakuzás nélkül.

2; NE „MENTSÜK MEG”! Nem szorulnak mentésre, ők a természetes folyamatok részeként vannak ott, ahol rájuk találunk.

3; Ne etessük és ne itassuk meg semmivel, még vízzel sem! A megfelelő táplálékról anyja gondoskodik majd.

4; NE VIGYÜK HAZA! Az őzgidának újszülött korában hónapokig az anyja tejére van szüksége. Csak abban vannak olyan baktériumok, enzimek, hormonok, vitaminok, melyek a növekedést, az immunrendszer kialakulását elősegítik. A tehén tej akár halálos is lehet számára az első hetekben. Vízre sincs szüksége, hiszen a szoptatáskor az összes folyadékigénye kielégítésre kerül. Fogságban egy néhány hetes őzgida nagyon ritkán marad életben.

5; Ne vigyük állatmenhelyre! Az újszülött, vagy néhány hetes gidák a menhelyen sem élik túl, ha kiemeljük őket természetes környezetükből. Ha mégis túlélné egy-egy példány, úgy a visszavadításuk válik megoldhatatlan feladattá, így a végeredmény az örök rabság marad számukra.

Őzsuta és a gidája

Tehát mi a teendő?

Egy kellő távolságból, vaku nélkül készült fotó után minél hamarabb hagyjuk el a helyszínt, hogy anyja a megfelelő időben újra visszatérhessen kicsinyéhez és megszoptathassa, folytathassa nevelését.

A TERMÉSZET MŰKÖDIK!!

Hozzászólások